Robbie Williams most már minden kétséget kizáróan joggal pályázhat a világ egyik leghiúbb férfi hírességének címére, hiszen az énekes nemrégiben megerősítette, hogy több szépészeti beavatkozása is volt.
Williams egy interjúban kiemelte, hogy ráncfeltöltésen és botox kezelésen egyaránt átesett, de megműttette többek között az állát is.
Williams egy interjúban kiemelte, hogy ráncfeltöltésen és botox kezelésen egyaránt átesett, de megműttette többek között az állát is.
Az eredményt bár nagyon szerette, és elégedett is volt vele, de kiemelte, hogy rémisztő következményekkel jártak a beavatkozások.
Példának okáért Robbie éveken át nem tudta megfelelően mozgatni és ráncolni a homlokát, teljesen zsibbadttá és élettelenné vált az egész, és bár mára egy kicsit javult a helyzet, ellenben még mindig nem az igazi.
Az énekes egyébiránt azért döntött a beavatkozás mellett, mert főként a drogok és az alkohol miatt rendkívüli mértékben meglátszódott rajta az idő múlása, és annyira kétségbe esett ettől, hogy még orvoshoz is fordult.
Zöldséges egytálétel