27 °C
erős felhőzet
2025. június 01., vasárnap
Tünde

Gólyahír: megszületett Robert Pattinson és Suki Waterhouse első gyermeke

2024. március 27.
59.3741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Tavaly novemberben derült ki, hogy az Alkonyat filmek sztárja hamarosan édesapa lesz, miután barátnője, Suki Waterhouse bejelentette, hogy első gyermekét várja, a legfrissebb hírek szerint pedig már meg is született a pici, akiről semmit sem lehet tudni.

A lesifotósok a hét elején Los Angelesben látták Robert Pattinsont és Suki Waterhouset, amint egy babakocsit tolnak. Mindez azt jelenti, hogy a közelmúltban megszületett első gyermekük, akinek a nemét és nevét nem lehet tudni, sem azt, hogy pontosan mikor született.

Pattinson és Suki még 2018-ban kezdtek el randizgatni egymással, de magánéletüket nagyon védik, sosem szoktak megosztani magukról semmit. Miután kiderült a terhesség, felröppentek olyan pletykák, hogy a színész megkérte barátnője kezét, de erről sincsenek pontos információk. A pár boldognak látszik és élvezik a szülőiséget.
bejelentette, hogy első gyermekét várja, a legfrissebb hírek szerint pedig már meg is született a pici, akiről semmit sem lehet tudni.'>