A legfrissebb hírek szerint a gyönyörű színésznő már életet adott immáron negyedik gyermekének, amiről egy friss Instagram fotó árulkodik, ahol férjével, Ryan Reynoldsal látható, ám már nincs nyoma a pocakjának, helyette egyszerű farmert viselt.
Tavaly szeptemberben jelentette be Blake Lively, hogy ismét terhes, ekkor már nagyobb pocakja volt, így nem meglepő, hogy most már kerekedő has nélkül láthatjuk a színésznőt. A baba születéséről természetesen nem árult el semmit Blake, nem is tudni, hogy kislány vagy kisfiú született, sem a nevét.
Ryan és Blake 2012-ben házasodtak össze, első gyermekük, a most 8 éves James 2014-ben született, majd következett a most 6 éves Inez és a 2 éves Betty. Az újdonsült apuka 2021-ben kicsit visszavonult a színészkedéstől, hogy több időt töltsön a családjával, de jelenleg a Deadpool harmadik részén dolgozik.
Házi pisztáciás latte