A gyűrűk ura filmek sztárja már évek óta együtt van kedvesével, Mette-Marie Kongsveddel, akivel nagyon védik a magánéletüket, szinte alig lehet őket nyilvános helyen látni, ezért is sikerülhetett eltitkolniuk azt, hogy 2021-ben megszületett második gyermekük.
Elijah Wood a Wall Street Journal-nek adott interjújában árulta el, hogy a három éves kisfiúk mellett van egy 14 hónapos kislányuk is, akiről eddig senki nem tudott. A pár nagyon jól titokban tudta tartani a kislány születését, ami egészen meglepő.
Azt nem lehet tudni pontosan, hogy a kislány mikor születhetett, de valamikor 2021 végén vagy 2022 elején. A színész elmondta, hogy a jövőben sem szeretné a magánéletét kiteregetni, csak privát közösségi oldalt tart fent, amit csak a hozzá közelállók érnek el. Emiatt fotókat biztosan nem fogunk látni a családról.
Házi francia krémes