Keményen bírálta a szupermodell Elon Musk által vezetett közösségi média platformot és bejelentette, hogy törli magát onnan, ugyanis szerinte a gyűlölet és fanatizmus üregévé vált a hely.
Elon Musk október végén hivatalosan is megvásárolta kedvenc közösségi médiáját, a Twittert, ahol azonnal elbocsátásokba kezdett és teljesen meg akarja változtatni a platformot.
Elon Musk október végén hivatalosan is megvásárolta kedvenc közösségi médiáját, a Twittert, ahol azonnal elbocsátásokba kezdett és teljesen meg akarja változtatni a platformot.
Amióta új vezető van, rengeteg troll érkezett az oldalra és megjelentek a gyűlöletbeszédek is, sőt Kanye West is visszakapta fiókját. Úgy tűnik ezek a lépések Gigi Hadidnak nem jönnek be, aki Twitteren keményen kritizálta Elon Muskot.
A 27 éves modell bejelentette, hogy törli magát a Twitterről, deaktiválta fiókját. Szerinte a gyűlöletbeszéd és a fanatizmus szemétdobjává vált a közösségi média. Giginek az sem tetszik, hogy sorra rúgják ki a fontos beosztású kollégákat, többek között az egyik emberi jogokkal foglalkozó alkalmazottat.
20 éves a Decathlon, mely idő alatt megszületett a Gen D generáció