4 °C
borús égbolt
2025. február 08., szombat
Aranka

Geri Halliwellt eljegyezték

2014. július 08.
2.6481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Gyűrű kerülhetett végre a Spice Girls egykori szőkeségeként megismert Geri Halliwell ujjára is, alig fél évnyi randizás után ugyanis Chris Horner eljegyezte az énekesnőt, aki hamarosan örökre összeköti életét a férfival.

A hírt a pár egyik közeli ismerőse szivárogtatta ki a FemaleFirst munkatársainak, aki elmondta, hogy nagy gondok vannak jelenleg a párocska körül, a lány szülei ugyanis képtelenek elfogadni Hornert, ami múltja miatt egyáltalán nem meglepő.

A világ ugyanis finoman szólva is szívtelennek ismerte meg a Forma 1 egyik jól ismert háttéremberét, aki pont akkor hagyta magára volt feleségét, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá, lévén Horner gyermeke megszületése után néhány héttel adta be a válópert, amivel a picit és a felelősséget teljes egészében volt párjára hagyta.

Geri Halliwell és új párja egyébiránt őszre tervezi esküvőjét, tehát Chris Hornernek még maradt ideje arra, hogy rendezze sorait új jövendőbelijének családja előtt, de ilyen múlttal biztosan nem lesz túl könnyű dolga.