28 °C
borús égbolt
2024. július 20., szombat
Illés

Génjeink bánhatják, ha keveset alszunk

2015. október 30.
2.1301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az Uppsala Egyetem kutatói kísérletekkel bizonyították, hogy az éjszakai kevés alvás és a rossz alvás korántsem olyan jelentéktelen probléma, mint amilyennek sokan tartják, mert az alváshiány nem csak mindennapjainkat teszi tönkre, hanem génjeinket is.

A szakértők ugyanis bebizonyították, hogy a túl kevés alvás génmutációt, génmódosulást ér el szervezetünkben, ezáltal fizikailag is változáson esnek át azok a gének, amelyek belső óránkért, testhőmérsékletünkért, étvágyunkért és agyműködősünkért felelősek.

Az egyetem munkatársai 15 egészséges férfit vizsgáltak meg a szükséges eredményekhez, és azt tapasztalták, hogy 8 óráról 6 órára mérsékelve alvásmennyiségüket, tehát mindössze 2 órányi különbség miatt is károsodhat a génállományunk.

Dr.

Jonathan Cedernaes szerint már egyetlen éjszakányi alváshiány vagy alvásprobléma is megváltoztatta a szervezeten belül a szabályozó gének működését, ami hosszabb távon akár ijesztő mutációkat, illetve anomáliákat is eredményezhet a szervezet működésében.