23 °C
borús égbolt
2023. szeptember 25., hétfő
Eufrozina, Kende

Friss előzetes érkezett a Bazi nagy görög lagzi 3-hoz

2023. május 11.
7.3321
Mariann profilja, adatai
Mariann
Idén az egyik legjobban várt mozifilm kétséget kizáróan a Bazi nagy görög lagzi immáron harmadik része, mely valamikor ősszel fog debütálni a mozikban, és most végre érkezett hozzá egy friss előzetes is, melyben visszatérnek a régi karakterek.

A Portokalos család Amerika helyett most az őseik földjére, Görögországba fog ellátogatni, ugyanis a családfő utolsó kívánsága az volt, hogy látogassanak el régi falujába. A kalandok már a repülőgépen elindulnak, hiszen ahol a család megjelenik, ott mindig hangoskodás van.

A Bazi nagy görög lagzi 3-at Nia Vardalos írta és rendezte, valamint ismét őt láthatjuk majd a főszerepben, John Corbett mellett. De természetesen a család többi tagja is vissza fog térni, még a házaspár lánya is, akit a második részben ismerhettünk meg. Pontos megjelenési dátumot még nem lehet tudni, de korábban az a pletyka terjedt, hogy szeptemberben fog érkezni.

Nézd nagyban ezt a videót!