Az internet világa sajnálatos módon nem csak pozitív, hanem negatív hatásokkal is bír társadalmunkra, így például a veszélyes bátorságpróbák globális méreteket ölthetnek, és annak ellenére sem sújtja törvényi szabályozás ezeket, hogy a múltban több komoly baleset is származott belőlük.
Éppen tavaly év végén kapott nagy nyilvánosságot, amikor egy 12 éves amerikai kisfiú egy ilyen őrült bátorságpróba hatására került kórházba, a fiatal ugyanis be akarta bizonyítani, hogy ő bírja legtovább a kihívást, amelynek keretein belül nedves bőrükre sót szórtak, és arra jeget tettek, ami súlyos égési sérüléseket eredményezhet a kémiai reakciók folytán.

A fiú jelenleg is antibiotikumos kezelés alatt áll, több hónapig is eltarthat a felépülése, a bátorságpróba nyomait pedig élete végéig viselheti.
Úgy látszik azonban, hogy még ez a baleset sem volt elegendő ahhoz, hogy az efféle őrültségek ne kapjanak újra szárnyra az interneten! A legújabb veszélyes divat szerint ugyanis most az aeroszol-kihívás hódít, vagyis valamilyen hajtógázas terméket közvetlen közelről kell a bőrre fújni, és az győz, aki tovább bírja a megmérettetést.
Az aeroszol azonban nagyon súlyos égési, vagy fagyási sérüléseket okozhat, ezen felül a bőr felnyílása miatt olyan súlyos fertőzés is felléphet általa, hogy végső esetben akár még a végtag amputációjára is sor kerülhet. Óvjuk gyermekeinket az efféle internetes "mókáktól"!
Bemutatkozott Kim Kardashian új termékcsaládja, amivel olyan fenekünk és mellünk lehet, mint a sztárnak