14 °C
borús égbolt
2025. május 11., vasárnap
Ferenc

Fenséges lakomában volt része néhány hajléktalannak, miután elmaradt egy esküvő

2017. július 18.
8.3191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Sarah Cummins és Logan Araujo a napokban fogadtak volna egymásnak örök hűséget, azonban senki sem tudja, hogy pontosan miért, de a Daily Mail által közölt információk szerint a lakodalom végül meghiúsult.

Ennek köszönhetően Sarah ott maradt egy vagon étellel, sőt mi több, 30 ezer dollár értékű étellel - ez több mint 8 millió forint -, amit nem szeretett volna a kukába hajítani, éppen ezért a legjobb döntést hozta.

A menyasszony ugyanis a vőlegénnyel összebeszélve úgy határozott, hogy az esküvői vacsora mégsem marad el, ellenben a násznép helyett egy közeli hajléktalanszálló fedél nélküli lakóit látják majd vendégül az ízletes finomságokkal.

A hirtelen jött vacsorára 170 fős vendégsereget sikerült összetrombitálniuk, de néhány családtag és meghívott is megjelent a lakomán, sőt mi több, állítólag a nászút sem lett lefújva, de Sarah a fiú helyett édesanyjával utazott el Dominikára.