Egészen hihetetlen, de már 33 éve annak, hogy Demi Moore hozzáment Bruce Willis-hez, erről az eseményről pedig a színésznő most egy fekete-fehér kép részeként emlékezett meg, amire nagyon jó, ámde sajnos kifejezetten szomorú oka volt.
A fotó hátterében ugyanis Little Richard halálhíre áll, lévén egykoron a híres zenész adta össze egymással a sztárpárost, ennek megfelelően az 1987-es, még teljesen fekete-fehér fotón a násznép között természetesen előkelő szerepet tölt be ő is.
Demi Moore így próbált megemlékezni Little Richard haláláról, akivel az esküvő után kifejezetten jó viszonyt ápoltak, annak ellenére is, hogy Demi Moore és Bruce Willis jó pár év múlva ugyan, de külön utakon folytatták.

Bruce and I were so lucky and honored to have him officiate our wedding back in 1987 ? thankful for the memories. Rest easy ??
György herceg már tudja, hogyan kell rászólni legkisebb testvérére (videó)