A téli időszakban nagyon hamar ki tud száradni az ember bőre, ilyenkor pedig a legtöbben azzal próbálnak védekezni, hogy még több krémet visznek fel az arcukra és rétegezni kezdenek, hogy elkerüljék a berepedezett, kiszáradt bőrt.
Ez azonban összességében a viszályára is tud fordulni, ugyanis a sok krém eltömítheti a pórusokat és ezáltal fokozottabbá válhat a mitesszerképződés is.
Ez azonban összességében a viszályára is tud fordulni, ugyanis a sok krém eltömítheti a pórusokat és ezáltal fokozottabbá válhat a mitesszerképződés is.
A maszkviselés miatt pedig, eleve könnyebben szaporodnak a baktériumok, okozva ezzel pattanásokat vagy piros foltokat.
A hidegebb napokon is igyekezzünk inkább a tudatos bőrápolás elvét követni és mindenből az egyensúlyozott mennyiséget felvinni. Mindazonáltal időszakosan, egy szeles kinti program során mértékkel bevethetjük a zsírosabb arckrémeinket is, akkor is, ha eleve ilyen a bőrtípusunk!
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját