19 °C
borús égbolt
2025. július 08., kedd
Ellák

Ezúttal egy 9 éves kislány lett kis híján egy újabb netes őrület áldozata

2014. április 02.
2.0531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#A világháló nagyobb befolyással van gyermekeinkre, mint gondolnánk! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Rhiannon Scully esete, aki bár még csak kilenc éves, egy Facebook próbatétel kedvéért úgy gondolta, hogy ő is megmutatja a világnak, hogy mennyi alkoholt bír a szervezete.

A kislánynak a feladott feladat értelmében vodkát és whiskey-t kellett fogyasztania, mint ahogyan idősebb barátai és ismerősei is bemutatták ezt a Facebookon terjedő Neknomination névre hallgató próbatételjáték keretein belül, amelynek lényege, hogy alkoholos befolyásoltság alatt teljesíteni kell egy kihívást, amiről videót és képet kell készíteni, majd feltölteni a közösségi portálra, legalább egy embert megnevezve benne egy újabb próbatétellel.

A 9 éves kislány számára azonban a közel két deciliter tömény ital olyannyira megártott, hogy életveszélyes állapotba, úgynevezett alkoholos kómába került, miután lerészegedve ért haza az iskolából, ahol a próbatétel zajlott.

A lányt azonnal kórházba szállították, kimosták a gyomrát és infúziót is kapott, édesanyja pedig bele sem mert gondolni abba, hogy mi történhetett volna, ha ilyen állapotban elesik az utcán, netán nem ér haza időben, a két deciliter tömény szeszes ital ugyanis még egy felnőttet is kiütött volna, nemhogy egy 9 éves kislányt.