A DC filmek egyik ismert színésze az elmúlt időszakban többször is szembe kellett néznie a rendőrökkel, ugyanis több botrányba is belekeveredett viselkedése miatt, amiért most bocsánatot kért.
Ezra Millert az elmúlt hónapokban többször is letartóztatták viselkedése miatt, Hawaiion két alkalommal is rendbontással vádolták, legutóbb pedig alkoholt lopott egy házból.
Ezra Millert az elmúlt hónapokban többször is letartóztatták viselkedése miatt, Hawaiion két alkalommal is rendbontással vádolták, legutóbb pedig alkoholt lopott egy házból.
A színész végre megtörte a csendet és hivatalos közleményben kért bocsánatot viselkedése miatt, valamint elmondta, hogy összetett mentális egészségügyi problémákkal küzd, de már készen áll a gyógyulásra.
A fiatal színész viselkedése miatt veszélybe került a Flash - A villám című DC film bemutatása is, melyet jövő év júniusára tervez a stúdió. De a jelek szerint minden rendben lesz és végre hajlandó Ezra orvosok segítségét kérni.
A világ vezetői megérkeztek Ferenc pápa temetésére a Vatikánba