Meglepő részletekkel szolgált hivatásának háttérbe szorításáról Jessica Alba, a 39 éves színésznő ugyanis egy interjúban elmesélte, hogy nagyon jó oka volt arra, hogy visszavonulót fújjon, és ezt bizonyára minden édesanya megértheti.
Elmondta ugyanis, hogy anyukája nagyon fiatalon lett daganatos beteg, és a családjában sok nő esett át ilyen problémán.
Elmondta ugyanis, hogy anyukája nagyon fiatalon lett daganatos beteg, és a családjában sok nő esett át ilyen problémán.
Bár a rákot eddig megúszta, azonban nagyon sok műtétje volt már így is, ezért döntésre jutott.
Szeretett volna annyi időt a gyermekeimmel tölteni, amennyit csak lehetséges, az egészsége tehát sokkal fontosabb lett, mint a munka, márpedig úgy nehéz boldognak lenni, ha nem egészséges az ember, amit csak úgy érhetett el, ha visszavesz a hajtásból.
Nyilvánosságra hozzák Harry herceg bevándorlási aktáját, amiből kiderül, hogy hazudott-e a drogról