Az idei Oscar díjátadó sem telhetett el óriási divatbakik és csúf ruhaköltemények nélkül, így akadtak azért megrázó, valamint megdöbbentő pillanatok is a vörös szőnyegen történt bevonulásnak.
Voltak, akik egyszerűen csak túlöltözték magukat, mások pedig éppen úgy néztek ki, mintha csak a sarki boltba ugrottak volna le tejért, de akadt olyan is, aki becsomagolt ajándéknak tűnt, vagy mintha a konyhai függönyt tekerte volna magára.
Ha a 88.

Oscar díjátadó legnagyobb ruhabakijait keressük, akkor Heidi Klum mellett Whoopi Goldberg, Kate Winslet és Kerry Washington egyértelműen ott van az élen, de Rooney Mara szerelésén és hajviseletén is megdöbbent a világ.
Érdekesség, hogy bár férfiakat nem szokás ebben a kategóriában feltüntetni, azért Orlando Jones-nak így is sikerült egy elképesztően ronda, ráadásként pedig kihízott zakót felvennie, amiben a kis csokornyakkendővel együtt úgy festett, mint egy vásári komédiás.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál