Az utóbbi években egyre nagyobb trenddé vált olyan neveket adni a gyerekeknek, amik egy adott luxusmárka neve után lettek népszerűek és kerültek fel a választható nevek listájára.
A Social Security Administration legfrissebb információi szerint 2020-ban a Dior luxusmárka vezette a listát a női neveknél, ugyanis számottevően megnőtt azon gyermekek száma, akiket a brand alapján neveztek el.
A kutatási eredményekből egyértelműen kiszámítható az is, hogy az ilyen típusú neveket egy átlagon felüli réteg választja a gyermekeinek, akik eléggé tehetősek ahhoz, hogy akár heti szinten is nagybevásárlást tartsanak a luxusmárkánál.

Ami igazán érdekes, hogy nemcsak kislányoknak, hanem kisfiúknak is szívesen adják keresztnévként, hasonlóan, mint a Cartiert, az Armanit vagy a Chanelt.
Ozzy Osbourne már nem tud járni, a Black Sabbath utolsó koncertjén azért ott lesz