Nagyon sok nő valamiért erősen ragaszkodik az apás szüléshez, ellenben nem minden apuka ideális jelölt ahhoz, hogy ott legyen párja mellett, amikor a baba megszületik.
Jive Ria a tökéletes példa erre, aki nem tudta, hogy mire vállalkozott, amikor bement párjával a szülőszobára!
Alisha Baxter és Jive Ria első gyermeke július 21-én látta meg a napvilágot, és a fiatal kismama ragaszkodott hozzá, hogy párja mellett legalább unokatestvére legyen benn vele a szülőszobán, ahol egy rekordhosszúságú vajúdás vette kezdetét.
Habár az apuka megpróbált az utolsó pillanatig helyt állni, az utolsó percekben azonban már neki is sok volt a látvány, és bár el nem ájult, ellenben Alisha unokatestvére egy olyan képet készített róla, amelyen olyan arcot vág, ami mindent elmond arról, hogy a férfinak mit kellett átélnie.
A fotón ugyanis az látható, amint Jive egy egészen átszellemült "ilyet még nem láttam, és nem is akartam" arckifejezéssel mered éppen szülő feleségére, aki úgy szorítja a kezét, hogy ujjai legalább a kétszeresére dagadtak közben. Ennél a képnél jobban még tuti senkinek sem sikerült leírnia vagy lefestenie az apás szülést!
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál