Elképesztő történetről rántotta le a leplet a Shanghaiist magazin, akik egy olyan kínai asszony történetére bukkantak rá az említett ázsiai országban, ami egyáltalán nem volt mindennapos.
A mentális problémáktól szenvedő nő ugyanis két éven keresztül rendszeresen szögeket és üvegcserepeket evett.
A mentális problémáktól szenvedő nő ugyanis két éven keresztül rendszeresen szögeket és üvegcserepeket evett.
Tettére nem tudott magyarázatot adni, ellenben a szokatlan étkezésekbe kis híján belehalt.
A sok emészthetetlen anyag ugyanis annyira feltelítődött a gyomrában és a beleiben, hogy a nő már óriási fájdalmaktól szenvedett, ami nem véletlen, hiszen az eddigi két műtét során már majdnem egy kilogrammnyi, avagy közel ezer darab szöget, illetve más fémtárgyat távolítottak el a gyomrából.
Érdekesség, hogy az asszony furcsa szokásairól rokonai már évek óta tudtak, azonban nem tettek ellene semmit, pedig csak a vakszerencsén múlott, hogy valamelyik éles szög vagy üvegcserép ne okozzon maradandó károsodást a nő belső szerviben.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál