A brit Metro magazin is megosztotta annak a fiatal állatorvos-tanulónak a történetét, aki bár még nem praktizál önállóan, de máris találkozott egy olyan cuki történettel, amit meg kellett osztania az egész világgal.
Történt ugyanis, hogy rendelőjükbe egy kislány érkezett az anyukájával, és egy hörcsöggel, akiről azt állították, hogy három napja semmit sem evett már, sőt nem is igazán mozgott - csak akkor, ha kivették a rácsok mögül -, máskülönben a ketrec szélénél üldögélt, mintha valamitől mozdulni sem tudott volna.
Az állatorvosok megvizsgálták az aprócska állatot, de mindent rendben találtak nála, így elkezdtek kérdezősködni, amiből kiderült, hogy a kis hörcsög a történtek előtt kiszökött, és elbújt a hűtőszekrény alatt.

Az orvosok ekkor megnézték a pofazacskóját, ahol döbbenetes dolgot találtak: egy nagyobbacska hűtőmágnest, ami minden baj forrása volt. A kis hörcsög ugyanis azért nem tudott elmozdulni a rácsok mellől, mert konkrétan a mágnes odavonzotta őt, de értékes zsákmányától nem akart szabadulni.
Zöldséges egytálétel