12 °C
borús égbolt
2025. március 23., vasárnap
Emőke

Emily Ratajkowski lefagyasztatja petesejtjeit, még szeretne gyereket a jövőben

2023. március 28.
38.8551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A gyönyörű modell az elmúlt hónapokban leginkább pasizási ügyei miatt került a címlapokra, legutóbb éppen Harry Styles énekessel csókolózott, most azonban elárulta, hogy lefagyasztja petesejtjeit, mert a jövőben még szeretne gyereket.

A 31 éves Emily Ratajkowski-nak már van egy gyermeke előző házasságából, ám a jelek szerint még szeretne gyereket szülni. Egy rajongói kérdezz-felelek során árulta el Emily, hogy kisfiának szeretne majd egy kistestvért, ám elmondása szerint nem hisz abban, hogy találni fog egy megfelelő partnert ehhez.

Emiatt lefagyasztja a petesejtjeit, hogy a későbbiekben mesterséges megtermékenyítéssel sikerüljön teherbe esnie. Az új babát már egyedül fogja nevelni. A tervei szerint a harmincas évei végére szeretne ismét teherbe esni, ugyanis imád édesanya lenni és nem fél attól, hogy egyedül kell majd felnevelnie a gyerekeket.