#
kep1#A Utah Egyetem Orvosi Iskolájának legfrissebb kutatásából kiderült, hogy nem elegendő óránként egyszer felállni a székből annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen az ülőmunka, noha az orvosok véleménye szerint azért nem kell különösebben megerőltetnünk majd magunkat ahhoz, hogy jobban viseljük ezt a megpróbáltatást.
Az említett intézmény kutatásából ugyanis megtudtuk, hogy amennyiben óránként két percet sétálunk, az már elegendő ahhoz, hogy csökkenthessük az ülőmunkával járó olyan káros hatásokat, mint a szív- és cukorbetegség, vagy az ülésből fakadó kellemetlenségek.
Habár az Egészségügyi Világszervezet korábban meghatározott egy heti két és fél órás, közepes intenzitású edzést azok számára, akik az ülőmunka mellett is szeretnének egészségesek maradni, de az említett egyetem egy lényegesen teljesíthetőbb kritériumot akart megfogalmazni, amit könnyebben kiviteleznek a sokat dolgozó emberek is.
A Utah Egyetem kutatói szerint tehát, ha óránként legalább két percig szüneteltetjük az ülést egy kis sétával, azzal átlagosan harmadával szoríthatjuk vissza a korai elhalálozás kockázatát, sőt mi több, ezzel a kis aprósággal hetente akár 600 kalóriát is lehetőségünk nyílik elégetni.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál