Már nem titkolja tovább terhességét Khloé Kardashian, aki néhány nappal ezelőtt jelentette be az Instagramon, hogy babát vár, és a nagy gólyahír óta most először a nyilvánosság előtt is megmutatta magát.
Erre az Ellen DeGeneres által vezetett The Ellen Show részeként került sor, mely Amerika egyik legnépszerűbb beszélgetős műsora, és ahol Khloé már gömbölyödő pocakjának takargatása nélkül bukkant fel.
Khloé a műsorban őszintén beszélt terhességéről, így elmondta, hogy még ő sem tudja kisbabája nemét, de nagyon izgul már emiatt, és kiemelte azt is, hogy a baba most fontosabb, mint párjával az esküvő.
Ellen természetesen nem hagyhatta ki a testvéréhez, Kylie Jennerhez kapcsolódó kérdéseket sem, de Khloé nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem megcáfolni azt, hogy húga valóban babát vár-e vagy sem.

@KylieJenner and her baby bump are watching from home.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál