#
kep1#Egy egészen hihetetlen videót hozott nyilvánosságra a Daily Mail magazin, akiket egy brit halottasház keresett meg az alábbi felvétellel, amelyen olyan dolgot láttak, amilyent korábban még soha.
A felvételen ugyanis néhány biztonsági kamera által rögzített pillanat tekinthető meg, amelynek középpontjában egy holttest látható, amivel egyik pillanatról a másikra valami különös, elsőre talán megmagyarázhatatlan dolog történik.
A videó ugyanis a Daily Mail szerint a történelemben talán először megörökítette azt a folyamatot, aminek részeként a testet elhagyja a lélek, hiszen az alábbi pillanatokon az látható, mintha a mozdulatlan testből váratlanul valami szellemszerű dolog mászna elő.
Habár a videót több szakértő is megnézte már, azonban egyelőre még senki sem tudja pontosan, hogy mi történik rajta, így vannak, akik valóban úgy vélik, hogy a lélek hagyja éppen el a testet, míg mások szerint csak valamiféle optikai csalódás látható a felvételen.
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját