26 °C
borús égbolt
2025. június 22., vasárnap
Paulina

Elképesztő összegű asszonytartást fizet Antonio Banderas

2015. december 10.
6.1011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Új fogalom jelent meg az utóbbi években a sztárvilágban, így a sztárfeleségek a jövőben asszonytartást követelhetnek volt párjuktól, ami Antonio Banderas esetében elképesztő mennyiségre rúgott.

A színész ugyanis bár meglepően csendesen vált el feleségétől, Melanie Griffith-től, azonban a megállapodás szerint a jövőben az egykori asszony 65 ezer dollár, tehát közel 20 millió forintnak megfelelő összeget kap minden egyes hónapban.

Ha mindez nem lenne elegendő, a TMZ munkatársai szerint a bíróság még ingóságokat és ingatlanokat is Melanie-nak ígért, ebből kifolyólag egy komplett síparadicsom mellett egy elképesztően értékes Picasso-festmény is az ő tulajdonába került.

Mint ismert, Antonio és Melanie egy közös gyermeket vállalt korábban - a ma 20 éves Stellát -, és mindig ügyeltek arra, hogy vagyonukat ne kössék össze, de 2004-ben úgy gondolták, hogy ennyi évnyi házasság után már nem lehet baj, így szerződés nélkül halmozták a pénzt, aminek most ez lett a vége.