12 °C
borús égbolt
2024. február 23., péntek
Alfréd

Elképesztő: Michael Jackson és Liz Taylor olyanok voltak, mint a gyerekek

2016. augusztus 11.
4.1961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Daily Mail munkatársainak idő előtt sikerült hozzáférniük ahhoz az életrajzi könyvhöz, amelynek részeként a rajongók először olvashatnak majd hiteles információkat Michael Jackson és Liz Taylor kapcsolatáról, ami igazán különlegesnek bizonyult.

A két híresség ugyanis állítólagosan úgy élt egymással, mint két nagy gyermek, aminek a hátterében a könyv szerzője szerint az állt, hogy Liz szerette volna kirángatni az énekest a depresszióból, így példának okáért az ő javaslatára vásárolta meg 1987-ben azt az ingatlant, amiből Jackson később Neverlandet is kialakította.



Ez azonban még messze nem a legkülönlegesebb dolog volt, ami kettejük kapcsolatát jellemezte! A könyv szerint ugyanis, ha Liz és Jackson találkoztak, akkor úgy bohóckodtak és szó szerint játszottak, mint a gyerekek, küzdöttek az ételért, pletykáltak, hülyültek, rajzfilmeket néztek, játszottak egymással vagy az állatokkal, sőt mi több, volt olyan eset is, amikor csimpánzokkal teáztak együtt.

Habár kettejük között soha nem volt semmi több a barátságon kívül, különös kapcsolatukról kiemelendő még, hogy Michael folyamatosan ajándékokkal lepte meg Lizt, ezáltal 17 karátos gyémánt gyűrűkkel, gyémánt karkötőkkel, nyakláncokkal és rubinból kirakott órákkal ajándékozta meg őt rendszeresen.

A Donald Bogle által jegyzett Elizabeth and Michael: The Queen of Hollywood and the King of Pop - A Love Story című művében a szerző rávilágít arra, hogy a különös kapcsolat hátterében vélhetően a gyerekkori sérelmek állhattak, lévén mindkét félnek nagyon nehéz gyerekkora volt az alkoholista szülők miatt.