69 éves korában, saját otthonában hunyt el Patty Duke, a híres amerikai színésznő, aki főként a hatvanas-hetvenes években volt ismert és keresett sztár, sőt mi több, az 1962-es A csodatevő című filmdrámában nyújtott alakításáért még Oscar-díjat is kapott.
Az énekesnőként is szép karriert befutott Patty Duke a hírek szerint bélperforációtól szenvedett, ez okozott nála vérmérgezést, ami végül az életébe is került.
Az énekesnőként is szép karriert befutott Patty Duke a hírek szerint bélperforációtól szenvedett, ez okozott nála vérmérgezést, ami végül az életébe is került.
Köztudott, hogy évek óta mániákus depresszióban szenvedett, aminek részeként hosszú évek óta nem mutatkozott már a nyilvánosság előtt, holott korábban saját életrajzi filmet is forgatott, amelyben önmagát alakítva mutatta be keserves életét.
A színésznő ugyanis amilyen humanitárius volt a mindennapokban - segítette a beteg és elesett embereket -, olyan szomorú gyerekkor és múlt állt mögötte, szülei ugyanis 8 éves korától zsarnokokként kényszerítették a játékra, kvázi belőle éltek, és teljesítményének fokozása érdekében már akkor alkohollal és gyógyszerekkel tömték őt.
Megérkezett a Ray-Ban x ASAP Rocky napszemüveg kollekció