Családja is megerősítette az éjszakai órákban még csak pletykaként kezelt hírt, miszerint életének 72.
évében elhunyt Harangozó Teri, a híres magyar énekesnő, aki azzal hívta fel magára a figyelmet egykoron, hogy a hetvenes évek végéig csak neki lehetett önálló nagylemeze énekesnőként.
Harangozó Terit 1965-ben ismerte meg az ország, amikor fiatal tehetségként a Ki mit tud? műsorában felbukkant, és jellegzetes hangjával azonnal elvarázsolta a könnyűzene kedvelőit.
Egy évvel később ő nyerte el hazánkban az első aranylemezt. Egyik legismertebb slágere a "Mindenkinek van egy álma", amit garantáltan még a legfiatalabb generáció is jól ismer.
Noha híres és tehetséges volt, a magánéletben nehezen boldogult, élete utolsó éveiben ráadásul folyamatosan pénzszűkében volt, és tavaly az is kiderült róla, hogy egyre többet betegeskedik, keringési zavara mellett pedig alig tudott már lábra állni.
Harangozó Teri halálának körülményeiről családja nem adott bővebb tájékoztatást.
55 éves korában elhunyt a híres séf, Anne Burrell