26 °C
szórványos felhőzet
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Egyszerre született gyermekük is az egypetéjű ikreknek

2015. június 30.
2.0151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Hihetetlen dolog történt nemrégiben Nagy-Britanniában, ahol egy egypetéjű ikerpár ismét bizonyosságot tett arról, hogy az ilyen testvéri kapcsolatban milyen erősek a kötődések, Richard és Ben Fearon gyermekei ugyanis egy napon látták meg a napvilágot.

Richard felesége szerint korábban többször is viccelődtek azon, hogy mi lenne, ha gyermekeik egy napon születnének meg, de egyikük sem igazán hitte el azt, hogy ez végül bekövetkezhet.

A hétvégén azonban az ikerpárok feleségeinél szinte néhány perc különbséggel indultak meg a fájások, és végül két egészséges gyermeknek adtak életet, akikről Ben, az egyik büszke apuka elmondta, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, és biztos abban, hogy egymás társaságában nőnek majd fel.

Hozzátette, hogy - bár csak unokatestvérek lesznek - nagyon reméli, a két gyermek között olyan szoros kapcsolat alakulhat majd ki, mint amilyen közte és testvére között volt már a születésüktől fogva.

 

kép' alt=''>