Már több alkalommal számoltunk be különféle veszélyes és buta TikTok trendekre és most ismét kezd terjedni egy újabb, amit semmiképpen ne próbáljunk ki - állítják az orvosok, mert nagyon veszélyes lehet az életünkre.
A közösségi médiában elkezdett az a trend terjedni, hogy le kell ragasztani a szánkat alvás alatt, így a test kénytelen mélyebb lélegzetet venni, amitől jobb lesz az alvásminősége és még fogyni is fogunk, ugyanis megakadályoz az evésben.

Mivel sokan éjszaka felkelnek enni, ezért ha le van ragasztva a szájuk, talán nem fognak a hűtőhöz menni. Ez a trend alvásszakértők szerint akár fulladáshoz is vezethet, miután egyes emberek pánikba eshetnek, ha nem kapnak a szájukon át levegőt.
Az orvosok szerint kevés bizonyíték van arra, hogy ha leragasztjuk a szánkat, akkor jobban fogunk aludni. Ráadásul sok embernek bedugul az orra éjszaka, vagy ha orrsövényferdülése van, akkor szintén veszélyes lehet.
26,5 millió dollárért kelt el Miranda Priestly ikonikus New York-i otthona