24 °C
borús égbolt
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Egy igazán klasszikus kék árnyalat lett 2020 színe

2019. december 06.
11.1761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
A Pantone kihirdette a következő év hivatalos színét, ami egy klasszikus kék lett, a Pantone 19-4052 árnyalata.
 

Ez a szín a tisztaságot, az erőt és a biztonságot jelképezi, így nem is csoda, hogy a korall után egy kis nyugalom következik 2020-ban.

A 2020-as smink-és divattrendek már egészen árulkodóak voltak a jövő évi színskálák tekintetében, de a Panton ezidáig, nem adott pontos jelzéseket arról, hogy valóban a következő év színe, egy klasszikus kék lesz.

A színeket minden évben a világ adott politikai, társadalmi és környezeti státuszaihoz is viszonyítják, így nem is túl meglepő az, hogy ez a kék, most egy kis nyugalmat árasztó választás lett, ami abszolút tudatos döntésként jött a cégtől. Ez egyfajta üzenet is a Pantone részéről, hogy csendesedjünk le és figyeljünk befelé is.