20 °C
tiszta égbolt
2024. május 27., hétfő
Hella

Egy hatéves kislány mutathat példát a karácsony lényegéről?

2013. november 13.
5.8411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Megdöbbentő levelet címzett a Mikulásnak Emmileah Anderson, egy hatéves angol kislány, akit a Mirror magazin már most úgy emleget, mint az a gyermek, aki példát mutathat az emberiségnek a karácsony lényegéről.

Történt ugyanis, hogy a kis Emileah egy hosszadalmas karácsonyi lista helyett csupán egyetlen dolgot kért a Mikulástól, méghozzá azt, hogy a neki szánt karácsonyi ajándékokat inkább azoknak a szegény gyerekeknek vigye, akik nem kapnának semmit sem az ünnepek alatt.

A kislány - édesanyja elmondása szerint - azután döntött így, hogy saját szüleivel a jótékonyságról beszélgetett, akik elmondták neki, hogy léteznek olyan jótékonysági szervezetek, amelyek olyan gyerekeken segítenek, akiknek nincs szinte semmijük sem, ami Emileah számára természetes.

A kislány ezt követően felment a szobájába, majd édesanyja legnagyobb megdöbbenésére egy rövid levelet írt a Mikulásnak, amelyben arra kérte a nagy szakállút, hogy ajándékait inkább a rászoruló gyerekeknek adja oda.

A Mirror magazinnak adott interjúban az édesanya elmondta, hogy vagy negyed órán át sírt, miután elolvasta a tömör levelet, hiszen bizonyítást nyert, hogy idén egy ember már biztosan megértette a karácsony lényegét.