20 °C
borús égbolt
2025. június 01., vasárnap
Tünde

Egy éjszakát sírt Iza miatt VV Krisztián

2014. május 06.
3.4351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egyáltalán nem viselte jól az Izától való távollétet VV Krisztián, avagy a ValóVilág legújabb kiesője, akit bár nem egy sírós kisfiúként ismerhettünk meg, azonban saját bevallása szerint az első, szerelmétől külön töltött éjszakán nem jött álom a szemére, és kis híján végigsírta az éjjelt Iza hiányában.

Krisztián kiemelte, hogy nagyon sok komoly kapcsolata volt már korábban, de még soha életében nem volt annyira szerelmes, mint most, és bár maga sem tudta megmondani, hogy miért is szereti Izát, de elmondása szerint mégis odáig van érte.

VV Krisztián hozzátette, hogy soha egyetlen lány után sem sírt még, de Izának még ezt is sikerült előhoznia belőle, és bár ő maga sem tudja, hogy mi lesz a későbbiekben, de őszintén reméli, hogy a villa falain kívül is megőrzik majd jó kapcsolatukat.

A fiú is hallotta már azokat a pletykákat, és sokan a szemébe is mondták neki, hogy a lány az első adandó alkalommal lapátra teszi majd, azonban ezt egyelőre nem akarja elhinni, ám vélhetően nem indul túl jó pontokkal azok után, hogy nemrégiben arról is nyilatkozott: Iza megérdemelt volna egy nagy atyai pofont az emlékezetes összeveszésük alkalmával.