Meglepő elhatározásra jutott Jessica Hood, egy háromgyermekes asztrál anya, aki korábban nagyon súlyos egészségügyi problémáktól szenvedve hozta világra három gyermekét, éppen ezért nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy ismét terhes.
A mindössze 30 éves nő azonban úgy döntött, hogy szorongására és korábbi terhességeivel összefüggő mentális problémájára a legjobb gyógyír alighanem az lesz, ha benzinnel akar tüzet oltani, ezáltal elhatározta, hogy élőben közvetíti majd az Instagramon a szülést.
Pontosabban annak egy részét, hiszen a kitolást már nem vállalta be, de a teljes vajúdást nyomon követhetjük majd profilján a decemberre várt szülés során, sőt mi több, ha megszületett a pici, ismét bekapcsolódik a műsorba a köldökzsinór elvágásával.
A nő úgy gondolja, hogy bár korábban sok mentális és fizikai gondot okozott neki a terhesség és a szülés, de az élő közvetítés miatt már most biztos abban, hogy sokkal jobban fogja bírni a negyedik alkalmat.

No longer hiding. Showing you all of me. Pregnant and vulnerable . As a women I look up to so much quoted #confidenceiscontagious . It sure bloody is! 1 year ago I wouldn?t of dared taken a photo like this. Exposing myself. Anxiety holding me back from so much. Afraid to be judged , afraid people wouldn?t like me, afraid people would call me names. 25 weeks pregnant and flaunting every single curve I have right now and rocking it! Our bodies are beautiful, pregnant , not pregnant , skinny , curvy , black , white, we are all unique and beautiful in our own way. To be able to post this is such a huge step for me. It?s so revealing but in a non sexual way, I?m showing you my baby body changing and growing a life..... my stretch marks, my blotchy skin and my cellulite. This is what makes me who I am . This is my body this very second. I will forever have this pictures to look back on and remember that time I came out of my shell and was no longer afraid . I still have an incredible 15 weeks left and I cannot wait to share more of my growing and changing body with you all. It?s a miracle .... it?s courageous and it?s fucking beautiful!! ?? . . . P.s I have knickers on they are hidden under my giant belly ????. #aussiemumbloggers #bodyconfidence #styleandcurve #pregnant #25weeks #miracleoflife @kidspot
Jennifer Lopez most egyáltalán nem vágyik kapcsolatra