Egy baba nem csak boldogságot jelent, de kihívásokat is, legfőképpen a párkapcsolatokban, hiszen ilyenkor kevés idő jut a szerelmi életre. A dresdeni egyetem legfrissebb kutatása szerint egy újdonsült apukának két év kell ahhoz, hogy párkapcsolatában ismét boldog legyen, ami megdöbbentő adat.
A tanulmányban 600 németországi apát vontak be, akiket kapcsolati elégedettségükről kérdeztek. A kutatásból az is kiderült, hogy második gyerek érkezése esetén elég két hónap ahhoz, hogy az apukák ismét jól érezzék magukat. Az első szülő anyákhoz hasonlóan úgy tűnik, hogy az első szülő apák is párkapcsolati elégedettségének erős csökkenését tapasztalják a szülővé válás során.
Ismét megházasodott Hulk Hogan