11 °C
borús égbolt
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Eddig tartott az Édes élet

2014. október 23.
2.1771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Több forrásból is megerősítést nyert, hogy a TV2 váratlanul leállította saját készítésű celeb valóságshow-ját, avagy az Édes életet, méghozzá azért, mert már nem hozott olyan bevételeket a műsor, ami hasznot termelne a csatornának, illetve fedezni tudja a szereplők magas gázsiját.

A hír azért megdöbbentő, mert a műsor népszerűsége külső szemmel töretlennek tűnhetett, ezáltal több celebritás, aki lényegében a műsorból kereste a kenyerét, hamarosan teljesen munka nélkül maradhat, hiszen egy-egy forgatási napért cserébe a szereplők akár 100 ezer forintot is bezsebelhettek.

A hírek szerint az Édes élet nézettségét elsődlegesen a konkurens csatorna tette tönkre, ahol szintén elindult egy valóságshow az őszi szezon kezdetével, és a Celeb vagyok, ments ki innen epizódjai az első eredmények alapján sokkal több nézőt vonzanak.

Természetesen vannak olyan celebek, akik a műsor nélkül is nagyon jól élnek majd, így például Berki Krisztián, aki műsorvezetőként és üzletemberként is sikeres, de például Kelemen Annának más, a nyilvánosság által ismert bevétele nincs.