12 °C
borús égbolt
2024. február 29., csütörtök
Szökőnap

Durva kritikákat fogalmazott meg a brit sajtó Boggie ellen

2015. május 21.
2.0211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Meglepőnek és egyenesen sokkolónak nevezte a brit Mirror bulvármagazin azt, hogy hazánk legújabb ifjú tehetsége, avagy Boggie kedden bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

Osztrák újságírók után tehát brit kollégáik is nagyon kellemetlen vádakkal illették az énekesnőt, a Mirror munkatársai szerint ugyanis csak azért került be Boggie a döntőbe, mert az embereknek tetszett a dal, ám ez a döntés őket személy szerint sokkolta.

Az énekesnő háborúellenes balladáját már korábban is csúnyán lehúzta a lap, ebből kifolyólag elmondták, hogy unalmas már ez a téma, a dal pedig bár arra ösztönzi őket, hogy elővegyék zsebükből az öngyújtóikat, ám leginkább azért, hogy ne kelljen tovább hallgatniuk azt.

Természetesen mindezek ócska vádak a lejáratásban nagymester Mirror részéről, akik bizonyára sülnek az irigységtől, hogy Magyarország sokkal jobb dalt tudott a dalversenyre küldeni, mint ők.