33 °C
kevés felhő
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

Durva: 15 évig egy ollóval a gyomrában élt, és nem is tudott róla

2015. szeptember 24.
1.8551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Hogy Szaúd-Arábiában szinte bárki kaphat orvosi diplomát, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy az orvosi műhibák jelentős része onnan, és a többi arab országból származik.

Mindehhez egy egészen hihetetlen és egyben friss történet is kapcsolódik, egy szaúdi férfi ugyanis alaposan meglepődött, amikor rutin gyomorműtétje után mintegy 15 évvel, egy repülőtéri vizsgálat során derült ki, hogy orvosa egy ollót felejtett a hasában.

Noha a férfi gyakran érzett kellemetlen szúrást és nyomást a gyomra felől, úgy gondolta, hogy ez a sérv utóhatása lehet, de miután a reptéri biztonsági kapu többször is beriasztott, és az őrök elvitték egy alaposabb röntgenvizsgálatra, akkor derült ki, hogy valami igazán nincs rendben vele.

Mint kiderült, egy 15 évvel ezelőtti műtét során a férfi gyomrában egy ollót felejtett az őt műtő orvos, ami bizonyos esetben akár az életét is követelhette volna tőle egy rossz mozdulat esetén.