Nem egyszerű a két híresség válása, hiszen a sajtóban már számtalan pletyka kelt szárnyra, többek között az, hogy a színész felesége, akivel 18 évig volt házas, nem hajlandó kiköltözni a családi fészekből, pedig ez benne van a házassági szerződésükben.
Az elmúlt hetekben derült ki, hogy 18 év házasság után Kevin Costner és felesége, Christine Baumgartner válnak, ugyanis a táskatervező feleség sokszor hiányolta férjét otthonról és már nem bírta tovább. Christine-nek ki kellett volna költözni a családi házból, ám ezt nem tette meg, de a bíróság döntött.
A TMZ információi szerint a bíróság nemrégiben döntött, miszerint Costner feleségének a hónap végéig, július 31-ig kell elhagynia a közös otthonukat. Baumgartner ügyvédei azonban azzal érveltek, hogy nincs elég ideje vagy pénze, hogy a hónap végéig másik lakhelyet keressen. Kérték a bírót, hogy adjon hosszabbítást augusztus 15-ig. A bíró végül elutasította kérésüket.
Ez a kép lett a 2023-as Az év nemzetközi esküvőfotója cím győztese