12 °C
kevés felhő
2025. május 11., vasárnap
Ferenc

Dakota Johnson nem szégyenlős

2014. február 09.
2.2831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A Szürke ötven árnyalata című film főszereplőnője az ELLE magazinnak adott interjújában elárulta, hogy szerinte nem szégyen egy forró szerepben játszani.

Dakota nem érzi magát egy szégyenlős színésznek, pont ezért is mondott igent a filmszerepre, ugyanis aki ismeri a könyvet, vagy már hallott róla, az tudja, hogy tele van az ötven árnyalat pikáns részekkel.

A barna hajú szépség bátran vállalja a durva vagy éppen forró jeleneteket. Úgy tűnik a filmkészítők nagyon jól választottak, amikor a főszerepet Dakota-nak adták.

Johnson elmondta:

A könyv olvasása közben jobban rátaláltam önmagamra azokban a részekben, ahol egymás érzelmeivel bánnak, mint a szex jeleneteknél.