29 °C
szórványos felhőzet
2024. július 13., szombat
Jenő

Cuki: egy kisfiú megszökött, és eltekert a szupermarketbe, hogy tévét vegyen Anyák napjára

2017. május 19.
7.3421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
#

kep1#Egy kisebb hőstettet próbált meg végrehajtani - noha nagy riadalom lett a vége - egy mindössze 6 éves ausztrál kisfiú, bizonyos Raith Barlow még múlt vasárnap, aki úgy döntött, hogy Anyák napja lévén egy különös ajándékkal lepi meg szeretett anyukáját.

Ezzel míg a mama zuhanyzott, felmarkolta zsebpénzét, a fejébe húzta a sisakját, és egy szál pizsamában felpattant a kerékpárjára, majd eltekert a városi szupermarketbe - ami 3 kilométerre volt otthonuktól -, amivel nagy riadalmat keltett, így az eset után nem sokkal az egész város rendőrsége őt kereste már.

A hatóságnak azonban nem volt nehéz dolga, hiszen a fiú időközben megérkezett a bolthoz, ahol kiválasztotta a tévét, majd nagyjából 100 forintnak megfelelő összeggel a zsebében megpróbálta a pénztárhoz vonszolni, amire felfigyelt egy eladó is.

Persze a bolt alkalmazottja nem förmedt rá, kedvesen kikérdezte a fiút tettéről, miközben értesítette a rendőrséget, akik csakhamar megtalálták az apróságot, aki annyira cuki tettet hajtott végre, hogy egy kiadós szidás mellett még az anyja sem tudott őszintén haragudni rá.