16 °C
enyhe eső
2023. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Csernus úgy véli, hogy a mai fiatalok 17 évesen már kiégnek

2013. november 18.
3.3271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az egykori televíziós pszichiáterként elhíresült Csernus doktor az utóbbi hónapokban - pláne legújabb könyvének kiadása óta - igazi megmondóemberré lépett elő, aki szerint a mai generációval komoly problémák vannak.

A most felnőtt, illetve felnövő generáció - saját szavaival Y-generáció - ugyanis véleménye szerint olyan gyorsan fejlődik, olyannyira rohan előre, hogy 17 éves korukra már teljesen kiégnek.

Az 1981 és 1998 között születettek Csernus véleménye alapján szinte már az anyjuk hasából is laptoppal pottyantak ki, és a kisujjukban van a technika.

A pszichiáter szerint azonban nem is ezzel van a probléma, sokkal inkább azzal, hogy függőségük már-már megmosolyogtató szinten van, intelligenciájuk mégis lenyűgöző, de csak egy virtuális életet élnek, az interneten találnak barátokat, párt, ott szakítanak, és többen már csak virtuálisan élnek szexuális életet is.

Hogy az Y-generációnak milyen tényleges hatása lesz a jövőre, azt Csernus még maga sem merte megmondani, de mivel 17 éves korukra teljesen kiégnek, nem marad más hátra, mint a függőségek, amelyek sosem tesznek jót az embereknek.