Igencsak nagy csalódást okozott néhány ifjú rajongójának II.
Erzsébet királynő, akit a minap néhány kisgyermek szeretett volna felköszönteni, őfelsége azonban nem fogadta el a neki szánt virágcsokrokat.
A hagyomány értelmében a királynő a Norfolk mellett töltött karácsonyi vakációja során minden vasárnap egy virágcsokrot kell, hogy elfogadjon a rá várakozó gyermekektől, azonban idén csak integetni állt meg őfelsége, a csokrokat azonban nem vette át, ezzel pedig komoly csalódást okozott néhány rajongójának.
Az egyik csalódott anyuka a Daily Mail munkatársainak elmondta, hogy rengeteget utaztak azért, hogy ötéves kislánya virágcsokrot nyújthasson át a királynőnek. A nagy pillanatra a szülő szerint a kicsi hetek óta készült, így nagyon kiábrándító volt, és életre szóló csalódást jelentett a csöppség számára, hogy őfelsége nem fogadta el a csokrot.
II. Erzsébet a felmerült vádakra később sajtósán keresztül reagált, miszerint sajnálja a történteket, de késésben volt, rohannia kellett a szokásos nagy családi ebédre, ezért nem tudott megállni a virágcsokor átvételéhez.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál