#
kep1#Egészen megalázó esetben volt része annak a francia férfinek, akinek azért kellett leszállnia egy repülőjáratról, mert az utasok túl büdösnek, sőt mi több, elviselhetetlennek érezték amúgy méregdrága parfümjét.
Az eset múlt hétvégén, a Dallasból Párizsba tartó járaton történt meg a Daily Mail által csak Mehdi néven említett férfivel, aki úgy befújta magát az út során Dior parfümjével, hogy több utas is panaszkodni kezdett a kísérőknek a gépen uralkodó elképesztően fullasztó és szúrós szagra.
Mikor kiderült, hogy a szag forrása a francia férfi, és mivel az utasok egyre nyugtalanabbá váltak, a személyzet nem tehetett mást, le kellett szállítania a bűzlő franciát a gépről, amit természetesen a férfi megtagadott, így rendőrt hívtak rá, és a hatóságok szállították le a járatról, ami csak tetemes késéssel indulhatott útjára.
Mehdi - akinek neve alapján vélhetően nem francia vér folyik az ereiben - a történtek miatt beperelte a légitársaságot, mert duplán is megalázták, hiszen nem csak leszállították a gépről, hanem az egyik légiutas-kísérő még azt is a fejéhez vágta, hogy legközelebb fürödjön meg, ha repülni szándékozik, mert az erős parfümmel állítólagosan erős testszagát kívánta elnyomni a férfi.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál