16 °C
borús égbolt
2024. február 29., csütörtök
Szökőnap

Brutálisan megverték Szabó Zsófit a Jóban Rosszban forgatásán

2014. január 06.
2.7971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Brutális verést kapott a Jóban Rosszban forgatásán Szabó Zsófi, és bár az erőszakos jelenetek a filmbéli szerep miatt kerültek kivitelezésre, információink szerint a színésznőt így is alaposan megviselték a történtek, méghozzá nem csak testileg, hanem lelkileg egyaránt.

A verekedés a forgatókönyv szerint Száraz Dénes és Zsófi között zajlott, akinek akkora pofonokat kellett elviselnie, hogy attól többször is a földre zuhant, feldagadt a térde, tele lett kék-zöld foltokkal, a folyamatos sírástól pedig csúnyán bevérzett a szeme.

Szabó Zsófi dolgát nehezíthette, hogy az elmúlt hónapokban szakított kedvesével, avagy a sorozat producereként ismert Nagy Tamással, aminek következtében a lány még pszichológus segítségét is kérte ahhoz, hogy képes legyen feldolgozni a traumát.

Zsófi természetesen nem panaszkodott a forgatáson elszenvedett sérülések miatt, elmondása szerint ugyanis a színésznőszakma gyakran ebből is áll, és amennyiben így kell megfelelnie az elvárásoknak, akkor ő kész még pofonokat is elviselni, a lényeg, hogy a legjobb tudása szerint végezze a munkáját.