Mindez sokszorosan igaz volt arra a kínai lányra, aki nemrégiben hihetetlen hisztit csapott azért, mert barátja nem akarta megvenni neki az új iPhone-t.
A szemtanúk beszámolói szerint a pár teljesen nyugodtan érkezett meg egy bevásárlóközponthoz, majd egyik pillanatról a másikra hangos szóváltás alakult ki közöttük, a lány pedig ezt követően annyira kikelt magából, hogy szíve szerint már a fiúja is elmenekült volna a helyszínről.
A jelenetet többen is rögzítették, így tisztán látszik, hogy a lány ordítozik és csapkolódik, miközben az új telefonért könyörög, sőt mi több, meztelenre vetkőzik a csodálkozó tömeg előtt, akik hirtelen azt hitték, hogy valamiféle komédia részeivé váltak.
Komédiáról azonban szó sem volt, ugyanakkor az sajnos nem derült ki, hogy a lány végül elérte-e célját, hiszen egy ilyen erőszakos teremtést talán még kidobni sem mert a pasija. Ha már egy meg nem kapott telefon miatt ekkora patáliát csapott...
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál