25 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Brad Pitt újra megtanult sírni

2019. december 06.
11.2441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Meglepő nyilatkozatokat tett Brad Pitt, aki mostanság dolgozhatta fel igazán szakítását Angelina Jolie-val, a The Sun magazin beszámolója szerint ugyanis a színész azért kezdett el annak idején inni, mert kezdett megromolni a házasságuk, és ezt csak így tudta elfogadni.

A híresség kiemelte, hogy mióta Angelinát ismerte, egyáltalán nem tudott sírni, még a válásuk idején sem hullatott egyetlen könnycseppet sem, azonban az utóbbi hónapokban apránként kezdenek visszatérni belé az érzelmek.

Brad szerint például ma már ismét tud sírni, mert újra megtanulta, hogy miként kell kinyilvánítani az érzelmeit, melyek manapság alaposan megrohamozzák, hiszen bár a válást kimondták, de a gyermekek elhelyezése és láthatása kapcsán még mindig nincs megállapodás köztük.