Amióta Brad Pitt és Angelina Jolie között megromlott a viszony, annak ellenére, hogy hat közös gyermekük is van, közülük Shiloh a napokban töltötte be tizennyolcadik életévét, ebből az alkalomból pedig a névváltoztatás mellett döntött.
Brad Pitt csak néhány gyermekével ápol jó kapcsolatot, a többiek szinte utálják őt korábbi, állítólagos erőszakos viselkedése miatt. Éppen ezért döntött úgy a 18 éves Shiloh Jolie-Pitt, hogy kérvényezi nevének megválzotatását, kerüljön ki belőle a Pitt vezetéknév - írja a TMZ.
Nem Shiloh az egyetlen, aki édesanyja leánykori nevét akarja használni, a 15 éves Vivienna is a Jolie vezetéknevet használja, ahogy a pár legidősebb lánya, Zahara is. Brad Pitt és Angelina Jolie 2016-ban adták be a válókeresetet, és a színésznő ebben a gyerekek teljes felügyeleti jogát is megszerezte. Azóta nem sokat érintkeznek a gyerekek az apjukkal.
Ők lesznek a készülő Off Campus sorozat adaptációjának szereplői