20 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Börtönbe kerülhet Justin Timberlake

2016. október 27.
9.1191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Óriási nagy butaságot követett el Justin Timberlake, aki néhány órával ezelőtt saját Instagram oldalán nagyon csúnyán megszegte a törvényt, amiért akár egy hónapra le is ültethetik majd.

Habár a sztár elsőre úgy tűnik, hogy semmi súlyos bűnt nem követett el, azonban érdemes egy kicsit a dolgok mögé nézni, lévén Justin egy olyan szelfit hozott nyilvánosságra Instagramján, amelyen szavazás közben látható.

Ez Amerika legtöbb államában nem tilos, azonban az énekes Tennesse-ben volt a kép készülésekor, ahol törvényben tiltják az ilyesmit, és emiatt akár pár ezer forintnak megfelelő bírság, valamint akár 30 nap börtön is várhat rá.

Miután Justin maga is rájött a bakira, a képet azonnal eltávolította a közösségi portálról, így talán megúszhatja a büntetést, de mivel ismert emberről van szó, és posztját több magazin megörökítette, ezért mi a helyében nem aludnánk túl nyugodtan.

 

kép' alt=''>