Néhány napja derült ki, hogy a gyönyörű színésznő ismét terhes, aki most friss fotókat osztott meg a már kerekedő pocakjáról, melyek valószínűleg még a nyár végén készültek róla.
Blake Lively állítólag azért osztott meg terhes képeket a közösségi oldalán, mert a háza előtt várakozik 11 fotós, akik szeretnék lencsevégre kapni a színésznőt, de ő ezt nem igazán preferálja.
Blake Lively állítólag azért osztott meg terhes képeket a közösségi oldalán, mert a háza előtt várakozik 11 fotós, akik szeretnék lencsevégre kapni a színésznőt, de ő ezt nem igazán preferálja.
Elmondása szerint megijeszti őt is és a gyerekeket is, hogy ilyen figyelő tekintetek vannak a házuk körül. Emellett köszönetet mondott azoknak, akik nem közölnek fotót a gyerekeikről, ugyanis Amerikában is van már erre törvény.
A friss képeken fürdőruhás fotókat is lehet látni, van ahol férjével, Ryan Reynoldsal látható, de olyan is, ahol éppen Taylor Swifttel pózol. Nehéz megmondani, hogy hányadik hónapban lehet a színésznő, de talán már az idén megszülethet a negyedik baba.
Több mint 546 millió forintért kelt el a Trónok harcából ismert Vastrón egy aukción